A PHF – Rólunk

A Pelle és Pelle Kft. – PHF elektromos fűtések

1991-ben , az egyik alapító egyéni építési vállalkozásából alakult.

Alapítói:

Pelle József építész-feltaláló, a PEVA alagút-zsalurendszer egyik „atyja” és Pelle Péter okleveles szerkezetépítő mérnök.

A Kft. a ’90-es évek elején elsősorban 3-4 hét alatt elkészülő, öntött betontechnológiás, szerkezet kész családi házaival lepte meg a több hónaphoz szokott megrendelőket, de a sok kisebb referencia mellé belefért például a biatorbágyi SCHACHERMAYER áruház több ezer négyzetméteres szerkezet építése is.

1992-ben a levédett STELLA CERAMIA márkanévvel indítottuk csempe és szaniter kiskereskedésünket, mely rövid időn belül közvetlen olasz importtal kisebb üzletlánccá fejlődött és az országban talán elsőként merte az akkor még fehér hollónak számító rusztikus csempe divatot Magyarországon meghonosítani.

pelle és pelle kft

1996-ban, felismerve, hogy a kerti bútorok piacán az olcsó műanyag bútorok mellett egy nagy űr tátong, – Magyarországon szintén elsőként – elkezdtük az addig alig ismert, talán az egyik legigényesebb és legszívósabb trópusi fából, a teak fából készült kerti bútorrendszer forgalmazását STELLA GARDEN TEAK márkanév alatt.

2002 óta egri boltunk PELLE KERÁMIA néven több olasz csempegyártó cég teljes választékát kínálja, melyek közül a CAESAR és a SANT’AGOSTINO gyárak választékát és nevét a Kft. vezette be a honi piacra. (Ez a tevékenységünk azóta megszűnt!)

Valamint azóta is a MONTOLIT világelső csempevágó- és térkőtörő-gépgyártó cég  képviselője.

2002-ben a Pelle és Pelle Kft. újra indította építési tevékenységét YTONG rendszerű házak szerkezet és kulcsrakész építésével.

2008-ban felismerve az Eger környékén,a minőségi fa nyílászárók területén lévő hiányt, megnyitottuk NEMESFA nyílászáró bemutatótermünket. (Ez a tevékenység már megszűnt, kizárólag építéskivitelezésben felmerülő igényekre forgalmazunk nyílászárókat!

2011-ben indultunk az Elektromos Fűtési Megoldások – PHF szaküzleteivel, mely a megújuló energiaforrásokkal egyszerűen kiszolgálható fűtésrendszerekkel ismerteti meg megrendelőinket.

Miért a  PHF ?

11 év alatt 10.000+ elégedett vásárló

automatikus végösszeg és egyéb KEDVEZMÉNYEK

KIVITELEZŐI KEDVEZMÉNYEK

 óriási tapasztalat az elektromos fűtések területén

4 SZAKÜZLET  webshop árakkal

  ÁRGARANCIA 

több száz darabos  RAKTÁRKÉSZLET a gyors szállításhoz

97%-os árukereső minősítés (450+ vásárlás alapján)

EMAIL és telefonos szaktanács, ingyenes ajánlat adása

FOLYAMATOS AKCIÓK

Az előzmények alapján  ennyi idő alatt lehetőségünk volt a teljes magyarországi és az európai választék jó részével megismerkedni, java részét ki is próbáltuk. Figyelembe vettük nemcsak saját tapasztalatainkat – saját házunkban természetesen elektromosan fűtünk -, hanem Vevőink visszajelzéseit is követtük.

Így csiszolódott az évek folyamán a választék, igyekeztünk és igyekszünk a lehető legjobb ár-érték arányban válogatni a villanyfűtések teljes területéről!

Így – mivel nem csak egy speciális fűtést forgalmazunk – Vevőinknek mindig a neki legjobban megfelelő elektromos fűtést javasoljuk.

Figyelembe vesszük a használati szokásokat, esztétikai elvárásokat, vezérlési lehetőségeket és nem utolsó sorban a pénzügyi keretet is!

Olyan helyre, ahová a villanyfűtés nem megfelelő, nem gazdaságos, akkor inkább nem javaslunk semmit, mert Mi az elégedett és visszatérő ügyfeleket szeretjük.

Emellett építéstechnológiai, épület gépészeti és ház korszerűsítési tanácsokkal segítjük a hozzánk fordulókat!

Ismerkedjen Velünk és a PHF jövő fűtésrendszereivel!

 A Pelle és Pelle Kft. 28 éve működik az építéskivitelezés területén

Elsősorban igényes családi házakat építünk. Emellett 7 éve tanuljuk az elektromos fűtések minden csínját-bínját és igyekszünk átadni e tudást magyarországi és szomszédos országbeli Vevőinknek is.

Ennyi idő alatt lehetőségünk volt a teljes magyarországi és az európai választék jó részével megismerkedni, java részét ki is próbáltuk. Figyelembe vettük nemcsak saját tapasztalatainkat – saját házunkban természetesen elektromosan fűtünk -, hanem Vevőink visszajelzéseit is követtük.

Így csiszolódott az évek folyamán a választék, igyekeztünk a lehető legjobb ár-érték arányban válogatni a villanyfűtések teljes területéről!

Így – mivel nem csak egy speciális fűtést forgalmazunk – Vevőinknek mindig a neki legjobban megfelelő elektromos fűtést javasoljuk.

Igyekszünk figyelembe venni a használati szokásokat, esztétikai elvárásokat, vezérlési lehetőségeket és nem utolsó sorban a pénzügyi keretet is!

Olyan helyre, ahová a villanyfűtés nem megfelelő, nem gazdaságos, akkor inkább nem javaslunk semmit, mert Mi az elégedett és visszatérő ügyfeleket szeretjük.

Emellett építéstechnológiai, épület gépészeti és ház korszerűsítési tanácsokkal segítjük a hozzánk fordulókat!

Ismerkedjen Velünk és a PHF jövő fűtésrendszereivel!

Pelle és Pelle építőipari és kereskedelmi kft.  –  székhely: 2000 Szentendre, Jósika út 2.

adószám: 10586523-2-13  –  cégjegyzékszám: cg. 13-09-072871

alapítás éve: 1991  –  MKIK építőipari kivitelezői nyilvántartási szám: 34-A-00566

ügyvezető: Pelle Péter       tel.: +3630/995-2237  –  (okleveles szerkezetépítő-mérnök, FMV)